A nyugdíj – és rokkantbiztosításról

A nyugdíj- és rokkantbiztosítás nagy hagyományokkal rendelkezik Szlovéniában, kezdetei ugyanis a 19. század végére tehetők. Mivel Szlovénia területe a múltban más országok fennhatósága alá tartozott, a területen nem létezett a biztosítási terület autonóm rendszere, az az állam szabálya volt érvényes, amelyhez a mai Szlovénia területe éppen tartozott.

Az 1992 márciusában hatályba lépett nyugdíj- és rokkantbiztosítási törvény az első önálló biztosítási rendszer a Szlovén Köztársaságban. A törvény 1996 és 1998 során is jelentősen módosult, míg 1999 végén elfogadták az új nyugdíj- és rokkantbiztosítási törvény, a  ZPIZ-1 törvényt, amely 2000 január elsejével lépett hatályba.

Az1996-ban elkezdett nyugdíjreform teljes egészében az új törvénnyel, az ún. ZPIZ-2 -vel lépett hatályba 2013. január elsejével. A törvény nagyban megváltoztatta az addig érvényes szabályokat. 

Mi a kötelező nyugdíj- és rokkantbiztosítás

A nyugdíj- és rokkantbiztosítás a szociális biztosítás része, egyben minden polgár alkotmányos joga, a Szlovén Köztársaság alkotmányának 50. cikkelye értelmében. Az állam rendezi és gondoskodik a kötelező egészségügyi, nyugdíj- és rokkantbiztosításról és egyéb szociális biztosításokról is.

A nyugdíj -és rokkantbiztosítás a Szlovén Köztársaságban kötelező és egységes minden biztosított számára. A kötelező nyugdíj -és rokkantbiztosítás által függetlenül a munkaadótól biztosítással rendelkeznek a munkaviszonyban álló munkások, az önállóan gazdasági, vagy szakmai tevékenységet folytatók, a földművesek és a parasztgazdaságok tagjai, illetve egyéb személyek is, akik tevékenységei alapot képeznek a kötelező biztosítás szempontjából. 

A nyugdíj- és rokkantbiztosítási rendszerbe belépve a biztosítási díjak befizetésével a kölcsönösség és szolidaritás alapján mindenki számára biztosítottak a jogok öregség, rokkantság, halál és egyéb esetekben is.

Szabályozás

2013.1.1.-től érvénybe lépett a Nyugdíj- és Rokkantbiztrosításról szóló törvény (SZK Hivatalos Közlönye, 96/12, a folytatásban ZPIZ-2).

A rokkantság meghatározása a ZPIZ-2 szerint

A rokkantság definiciója a Nemzetközi Szervezet Konvenciója 1. szakaszának 159. részében határozódott meg. Eszerint rokkant az a személy, akinek testi, vagy szellemi fogyatékosság miatt erőteljesen csökkentek a lehetőségei, hogy megfelelő munkahelyet biztosítson és tartson meg magának, illetve előre is tudjon lépni.  Azonos módon írja le a „rokkant” fogalmát az NMSZ 168. számú ajánlásában. A rokkantság definíciója figyelembe veszi a biztosított teljeskörű általános és szakmai munkaképességét. A rokkantság abszolút definíciója szerint a rokkantságot a gazdasági haszonszerző lehetőség csökkentéseként, valamint a saját szakmai munkaképesség csökkentéseként kell vizsgálni, ami során különös jelentőséggel bír a szakmai képesítés szintje, a kiegészítő képesítések, a munkatapasztalat és a szakmai rehabilitáció lehetősége. A rokkantság az egészségügyi állapot olyan megváltozása, amelyet nem lehet megszüntetni orvoslással, illetve egészségügyi rehabilitációval. Saját szakmának kell tekinteni a munkahelyet, amelyen a biztosított dolgozik, illetve azon tevékenységeket, amelyek alapján biztosítva van, valamint minden olyan munkát, amely megfelel a biztosított testi és szellemi képességeinek, amelyek végzéseshez szakmai képesítése, kiegészítő képesítése, és a törvény, illetve a kollektív szerződések alapján munkatapasztalata van.  

A rokkantság megállapításánál a ZPIZ-2 63. cikkelye szerinti saját szakma definíciója mellett fontos a  ZPIZ-2 64. cikkelye szerinti fennmaradt munkaképesség definíciója is, amely a II. és III. fokozatú rokkantság esetében kerül megállapításra.

Egyéb munkahely a ZPIZ-2 szerint az a munkahely, amelyen a biztosított képes dolgozni a fennmaradt munkaképessége függvényében. A munkahelynek meg kell felelnie a biztosított egészségügyi állapotának, illetve az egészségügyi állapot változásának, ugyanis az egyéb munkahely nem súlyosbíthat rokkantságán. Az egyéb munkahely kiválasztása leginkább az alábbiaktól függ:

• a fennmaradt munkaképesség megállapításától,
• a biztosított általános és szakmai képzetségétől, munkatapasztalatától, személyi tulajdonságaitól, a munkakészségétől,
•  a munkaviszonyoktól a munkaadónál, a munkahely felszereltségétől és a munkakörnyezet megfelelősségétől.

Amennyiben a biztosított az áthelyezése előtt egyéb munkahelyre készülve szakmai rehabilitációban vesz részt, akkor az a munkahely számít megfelelőnek.

A ZPIZ-2 szerint a rokkantság három kategóriába sorolható:

• I. kategória – amennyiben a biztosított már nem képes szervezett munkát végezni vagy nem képes saját szakmájában dolgozni és nem rendelkezik fennmaradt munkaképességgel;
• II.kategória -  amennyiben a biztosított munkaképessége 50, illetve ennél nagyobb százalékban csökkentett;
• III. kategória – amennyiben a biztosított mér nem képes teljes munkaidőben végezni munkáját, de végezhet meghatározott munkákat rövidített munkaidővel, legalább naponta négy órában, illetve, ha munkaképessége 50 %-nál kisebb mértékben csökkent, vagy a biztosított még mindig teljes munkaidőben dolgozhat saját szakmájában, de más munkakörben. 

Önfoglakoztatott, társasági tag és földműves esetében a rokkantság akkor lép fel, ha a biztosított tevékenységet már nem képes teljes munkaidőben végezni.

A kötelező biztosítási rendszerben nem szereplő biztosított rokkantságának megállapításánál követelheti, vegyék figyelembe a munkát, illetve a tevékenységet, amely a rokkantság előtti két évben legalább egyéves időszakra biztosítva volt.